Jelenlegi hely

Bemutatkozik a Pécsi Stúdió Fitt

Stúdiónk 2012-ben nyílt meg, 2 Flabélos géppel. 2014 májusától már a mostani helyen, új és az előzőnél szebb és hangulatosabb helyiségben. Mertünk kicsik maradni, de vendégeink örömére bővültek szolgáltatásaink. Ma már 1 VacuShape készülékkel, 3 Flabélos géppel, 1 futógéppel, és 1 Otto Chilivel várjuk azokat, akik szűkös idejük ellenére is szeretnének tenni az alakjukért és egészségükért.

Stúdiónk első számú kedvence most a zsírégetésre és a narancsbőr eltüntetésére alkalmas VacuShape készülék, melyet külön bemutatunk.

Vendégeink kétharmada nő, de továbbra is várjuk az ülőmunkát végző, elfoglalt férfiakat is, és mindazokat, akik aktív sportolásra nem vállalkoznak, de szeretnék eltüntetni fölös kilóikat, és karbantartani testüket.

Szeretettel várjuk a tétovázó és határozottan döntő új vendégeket is, telefonáljanak, és vágjanak bele bátran!

Érezzék jól magukat nálunk!

Márciusban is új akciókkal jelentkezünk, figyeljétek Facebook oldalunkat, és a honlapunkat!

    

A Stúdió Fitt egyedi ajánlata:

VacuShape, vákuumos alakformáló készülék

2014. szeptembertől egy csúcskategóriás eszközzel bővültünk.

Magyarországon 2014. eleje óta használják az Európa számos országában már sikert aratott VacuShape vákuumos alakformáló készüléket.

Most kedvezményesen, 1300 Ft-ért kipróbálhatod, ha részt veszel a Pécsimami "Legyél Te is Fittmami!" játékában!

 

  
 

 

Minden, amit a VacuShape készülékről tudnod kell:

Ha azt szeretnéd, hogy eredményes légy, heti 3 alkalommal használd a gépet az anyagcsere legjobb beindításához és a leghatékonyabb hatás elérése érdekében.

Az alkalmak között tarts pihenőnapot, mert a szervezetednek szükséges van a regenerálódásra.

Nem kell külön fogyókúráznod!

Testsúlyodtól függően szükséges napi 2,5-3-4 liter víz bevitele!

A gép használata előtt szénhidrát bevitele!

A gép használata után fehérje bevitele!

Ügyelj arra, hogy az ételeket ne cseréld föl!

Hogy mit kapsz a VacuShape-től?

Célzott, és látványos zsírégetést hason, derékon, fenéken és combon, valamint a fizikai erőnléted javulását, narancsbőröd megszűntetését.

Hogy hogyan? Minek köszönhetően?

A váltakozó magas és alacsony nyomás hatására a vérkeringés fokozódik a bőr alatti kapilláris erekben, amelyek elszállítják a zsírt az izmokba, ugyanis a zsír kizárólag ott égethető el.

A gép a vákuummal nemcsak a zsírok anyagcseréjét aktiválja, de a nyirokrendszert is. Ez biztosítja az anyagcserénél keletkező gázok elszállítását. A bőr erős vérellátása, és jobb telítettsége oxigénnel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és enzimekkel pozitív hatással van a narancsbőrre. Rendszeres alkalmazás esetén a bőr finomabb és simább lesz.

Hogy mi a teendőd?

A derekadra helyezett neoprén ruhával a vákuumkamrában a futópadra lépsz, majd a kondíciódhoz igazodó program indításától 30 percen át, az optimális pulzusszámodhoz igazodva fokozatos tempóval gyalogolsz.

Igaz, gyalogolni a természetben is tudsz, de ott azt nem kapod meg, amit a vákuumnak köszönhetően a gép hozzátesz a gyalogláshoz.

Az orvosi vizsgálatok igazolják, hogy a vákuum és a mozgás kombinációja a problémás területeken meggyorsítja a zsírégetést.

Klinikai tesztek

A VacuShape bevizsgálását a Pozsonyi Sportgyógyászati Klinikán és Prof. Mudr. Karel Martiník obezitológiai klinikáján végezték, majd különböző korú, fizikai rátermettségű és testzsír százalékú embereken tesztelték.

A résztvevők antropometriai vizsgálaton estek át. A vizsgálati eredmények világosan megmutatták, hogy az oxigén-fogyasztás, az energia-leadás, és az oxigén ventilláció, csökkentett légköri nyomásnál végzett edzés közben emelkedik. Az energia-leadás akár 50%-kal is emelkedhet, a vákuum használata nélkül végzett aerob testmozgással összevetve.

A zsírégetés rövidebb időn belül megkezdődik, és az izomfáradtság nem figyelhető meg olyan korán, mivel a terheléskor kialakuló tejsav eltávolítása, és metabolizálódása sokkal gyorsabb. 

A VacuShape gép nemcsak az edzetlen emberek számára, hanem profi sportolók regenerálódására is alkalmas.

Elsődleges ellenjavallatok:
- Felületes vagy mély érgyulladás az alsó végtagokon
- Daganatos betegség
- Thrombosis
- Miokardiális infarktus és agyi érrendszeri baleset (agyi infarktus)
- Az alsó végtagok Limfödémás betegsége
- Bármilyen máj és veseelégtelenség
- Bármilyen gyulladásos betegség
- Diabétesz
- Aranyér

Másodlagos ellenjavallatok:
- Magas vérnyomás - kompenzálatlan (ha kompenzált gyógyszerrel - lehetséges)
- Krónikus vénás elégtelenség (hiány)
I. fok - Venektázia (vénás tágulás) - AJÁNLOTT
II. fok - Visszerek - NEM AJÁNLOTT, függ a kiterjedésétől - az orvossal konzultálni kell.
III. fok - hiperpigmentáció, exematikus dermatitis - TILOS
IV. fok - Lábszárfekély - TILOS
A terhesség alatt VacuShape használata TILOS!

A "Legyél Te is Fittmami!" játék résztvevőinek 30% kedvezményt adunk a VacuShape alakformáló bérlet árából 

28.000 Ft helyett 19.600 Ft!

Stúdió Fitt

7623 Pécs, Csend  u. 4.

06-30/656-80-33

www.studiofitt.hu

facebook elérhetőség: Flabélos Pécs-Stúdió Fitt

Nyitva tartás:

de.: 8.00-11.30-ig, du.: 14.30-19.00-ig.

Minden második szombaton: 8.30-11.00-ig.

Vendégeink időpont egyeztetéssel érkeznek hozzánk. Bejelentkezés szükséges!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére