Jelenlegi hely

Dekoráció gyerekzsúrra szalvétából

A hétvégi szülinapi zsúron a legnagyobb sikert az a dekoráció aratta, amely a legkevesebb pénzből készült.

Az ötlet akkor született, amikor az egyik áruházban megpillantottam egy tündéri mintájú szalvétát. Először arra gondoltam, ezt hiába is venném meg, nem lenne szívem a tányérok mellé tenni, olyan édes... a következő gondolat az volt, hogy ilyen mintával miért szalvétát készítenek, miért nem inkább valami jó kis szülinapi dekorációt? A harmadik gondolattal egy időben pedig a szalvétacsomag már a kosárban lapult, mert tudtam, ha nem is erre szánták a gyártók, én akkor is dekorációvá változtatom.

Ez volt a szalvétacsomag, ami úgy megtetszett (kisfiús bulira persze valami vagány mintásat érdemes választani):


Fogtam a szalvétákat, és egyenként mindegyiket kettévágtam oldalt. Így kaptam sok-sok olyan, elöl és hátul és mintás szalvétafelet, amelyeknél fent volt a hajtás.

Ezeket a szalvétafeleket háromszög (azaz zászló) alakúra vágtam - a hajtás fent összetartotta a két felet, viszont alul teljesen nyitott volt a szalvéta
Kifeszítettem a magasba egy hosszú spárgát, és elkezdtem ezekre feltenni a szalvétazászlókat - a spárga a rétegek közé került


Egymástól 6-7 cm távolságra felhelyezgettem az összes szalvétazászlót - így is sokméternyi girland jön ki belőle, de ha nagyon dúsan szeretnénk a dekorációt, érdemes két csomag szalvétát venni.

Én csak simán felakasztottam a szalvétákat, mert így ugyanilyen egyszerűen le is tudom majd szedegetni őket - ha viszont nem akarjuk, hogy alul szétnyíljanak, egy-egy pöttyentés papírragasztóval össze lehet rögzíteni az aljukat, ez esetben a spágával együtt lehet eltenni a dekorációt.


Ezzel el is készült a szalvétából készült gyerekzsúr-dekoráció - nálunk alig akarta bárki is elhinni, hogy egyszerű szalvétából készült a girland, alig negyedórás munkával, én pedig még azóta sem szedtem le a dekorációt, annyira tetszik... :-)

www.kiflieslevendula.blogspot.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére