Jelenlegi hely

Imami, ősanya és büdös kölök - fél éves a Pécsimami!

Sokat tanakodtam azon, megosszam-e itt veletek az "imami franchise" alakulásának történetét. Úgy döntöttem, hogy csak akkor szánok neki külön témát, ha Pécsimami Kártyátokkal már az országban több helyen tudtok kedvezményeket igénybe venni, tehát: valamiért számotokra is érdekes lehet.

Tartom magam az elhatározásomhoz, de egyik fővárosi partnerem - a két gyerekes Anikó - kedves írását mégis megosztom veletek. A pecsimami.hu éppen ma fél éves, de máris kiérdemelte a "nagymama", sőt "ősanya" kifejezést. Anikó blogot ír gyerekeiről, oda szánta ezeket a sorokat:

"...egyre kevesebb időm jut a blogra, mert egy új, nagy fába vágtam a fejszémet. Addig nem akartam semmilyen megjegyzést tenni itt, amíg nem "szülöm meg" teljesen, amíg nem leszek kész. De rá kellett jönnöm, hogy ebben pont az a lényeg, hogy ezzel sose leszek teljesen kész, mindig lesz mit "nevelni" rajta, óvni, védeni, ápolni. Ezért most bemutatom a "harmadik gyermekemet": www.kozeppest.imami.hu. Lassan elmúlik egy hónapos, de már sokkal többnek érzem, mert mióta Kornél felhagyott az éjszakai ébredésekkel, ez az új kölyök állandóan ébren tart. Állandóan a figyelem középpontjában akar lenni, mindig azt akarja, hogy vele foglalkozzam, még ha nincs is velem, akkor is rajta jár az eszem, a kis pálcikagyereken (ahogy  fehérvárimami kislánya, Dorcsi mondaná). Egyre több féltestvére születik fehervar.imami.hu, www.delbuda.imami.hu, www.angyalzug.imami.hu, www.ujbuda.imami.hu, www.eszakbuda.imami.hu (két anyuka még csak áldott állapotban van: kaposvar.imami.hu és www.eszakpest.imami.hu nevű babákkal), azért csak féltestvérek, mert az anyja mindegyiknek más :), sőt az apja is, ők az ipapik. Aki viszont közös bennük, a nagymamájuk vagy nevezzük inkább ősanyának, pecsimami.hu, akitől mindent eredeztethetünk és egy nagynénjük www.imami.hu, aki mindent tud róluk és segíti őket, ahol szükség van rá. Szóval egy elég matriarchális nagycsaládba csöppentünk bele, és a családtagok létszáma rohamosan nő. :)
Ismerd meg őket és használd ki a bennük rejlő lehetőségeket (ingyenes börze, fórum, szakértők, bölcsi-ovi-suli és orvosok-védőnők-rendelések infói, valamint segítünk eligazodni a hivatali ügyek labirintusában is)! És ha valakit érdekel egy ilyen büdös kölök, írjon nekem és összehozunk neki is egyet! :)"

Eddig az idézet.

Ezúton köszönöm Anikónak ezt a sajátos írást, ami egy kis számvetés is: az elmúlt fél év rövid története.

Gellén Nóra

2010. augusztus 14.
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére