Jelenlegi hely

Isten hozott - mostantól minden édesanya ajtódíszt kap szülés után

Mostantól minden édesanya kézhez kap gyermeke születése után egy ajtódíszt, amelyet otthonuk bejáratára kifüggesztve jelezheti kisbabája érkezését. Az első ajtódíszeket hétfőn, a népesedési világnapon Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a budapesti Szent Imre Kórházban.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom tavasszal meghirdetett kezdeményezéséhez csatlakozott az első ajtódíszek átadásával. A Simon András grafikus által tervezett, szívbe foglalt újszülöttet ábrázoló, Isten hozott! feliratú ajtódíszeket elsőként Soltész Miklós adta át kismamáknak a Szent Imre Kórház szülészeti osztályán.

Az államtitkár ezt követően a sajtó képviselőinek elmondta: az ajtódísszel is minél több gyermek vállalására kívánják biztatni a fiatalokat, az édesanyákat. “A jelzés értékű kis tábla is tükrözi az anyaság szépségét” – tette hozzá.
 

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy az anyagi és a törvényi támogatások mellett “ugyanúgy fontos az érzelmi megerősítés, hogy a társadalom is melléálljon” a gyermekvállalásnak. Arra hívta fel a szülőket: aki részesülhet a gyermekáldás örömében, ossza meg a környezetével is ezt a boldogságot, gyermeke születésének örömét.

Rákóczi István professzor, a Szent Imre Kórház szülészeti osztályának vezető főorvosa arról beszélt, hogy a nő életében meghatározó esemény a szülés. Arra törekszenek, hogy a kórházban otthonos légkört és környezetet biztosítsanak, s minden kismama pozitív élménnyel térjen haza, ezért is csatlakoztak örömmel a kezdeményezéshez.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, Túry Krisztina elmondta, hogy az újszülöttek megérkezése a közösségnek is öröm, ezért az ajtódísz motívumát viselő, fehér alapú zászlót is megrendelhetnek az önkormányzatok, kórházak, hogy a gyermekek születését minél szélesebb körben hirdessék, ne csak az elhalálozásokat.

Fejérdy Zsófia, az édesanyáknak a kórházak szülészeti osztályain ingyenesen babacsomagot átnyújtó PromoBox Kft. tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy mostantól minden babacsomagba beleteszik az újszülött megérkezését hirdető ajtódíszt is.

Az ajtódísz megtervezésére felkért Simon András grafikus azt hangsúlyozta, hogy az egyetlen, éppen ezért “megszakíthatatlan” vonallal megrajzolt embléma “jelképezi a házasság, a gyermek iránti örökkévaló felelősséget”.

forrás: mti
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére