Jelenlegi hely

Általános iskolai beíratás a 2024/25-ös évre

Felhívás a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) értelmében Magyarországon – a törvényben meghatározottak szerint - minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. 
A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. Ha a szakértői bizottság a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben történő részvételét javasolja, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség.

A gyermek felvételéről az iskola igazgatója dönt. A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre.

Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett kérelemmel – a szülő eljárást indíthat.

A beiratkozás időpontja a 2024/2025-ös tanévre:

                                             2024. április 18. (csütörtök) 8-19 óra között
                                             2024. április 19. (péntek) 8-19 óra között

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványt, illetve a lakcímigazolványt.

A szülőnek lehetősége van arra, hogy előzetesen a KRÉTA rendszer felületén keresztül elektronikusan megküldje gyermeke adatait az iskolának. A KRÉTA rendszerben lehetőség van a szülői felügyeleti jog gyakorlásának rögzítésére is, nincs szükség külön nyomtatványra. A személyes megjelenés ebben az esetben is kötelező adategyeztetés céljából.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. 
(a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:175. §).

Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szülő a szakértői bizottság véleményében vagy a tankerületi központ végleges határozatában megjelölt időpontig köteles beíratni a kijelölt iskolába.

A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt - ha a felvételi követelményeknek megfelel - a nemzetiség nyelvén vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel kell venni.

Az Nkt. 91. és 92. §-a alapján magyar állampolgár tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Ha a tanköteles tanuló külföldön kezdi meg iskolai tanulmányait, azt a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak.

nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha

  • menekült, oltalmazott, menedékes, valamint befogadott jogállású,
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,
  • a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik és huzamos tartózkodási jogosultsággal, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.

A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el (A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §).

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére